Egészséges konfliktus

Körülbelül harminc éves koromig úgy éltem az életemet, hogy megpróbáltam nem magamra haragítani másokat. Kerültem a konfliktusokat, lenyeltem a véleményemet, az érzéseimet, és megpróbáltam jó előre kitalálni, hogy a másik vajon mit is szeretne. A konfliktus legkisebb előjelére is megfutamodtam, vagy visszavonulót fújtam. Ez természetesen azt jelentette, hogy nem vállaltam fel magam, és ez azért rányomta a pecsétjét a kapcsolataimra.

konfliktus kezelésA konfliktus a közeli kapcsolatokban nem csak hogy elkerülhetetlen, de kívánatos! Gondoltad volna? Ha például egy párkapcsolat konfliktusmentes, ez azt jelzi, hogy a kettő közül az egyik fölöslegesen van jelen, hogy valójában nincs is jelen. A konfliktus az a mechanizmus, amelynek segítségével megszabjuk a határokat, azért hogy mindkét fél biztonságban érezhesse magát a kapcsolatban. Függetlenül attól, hogy ez a konfliktus egy hatalmas csetepaté, vagy egy enyhe összezördülés, mindkét esetben jelzi a másiknak, hogy „eddig és ne tovább”. Amíg nem vagyunk képesek  a határainkat kialakítani, addig arra sem leszünk képesek, hogy kényelmesen érezzük magunkat a kapcsolatban, hogy önmagunk lehessünk, hogy kinyissuk a szívünket.

Miért fontos a konfliktus menedzsment? Azért fontos, mert az emberek többsége, konfrontálódás helyett, zaklatott hideg hallgatásba burkolózik,  lábtörlővé vedlik vagy felrobban, mint egy vulkán. Ha te soha nem reagáltál így, garantálom, hogy találkozni fogsz olyan emberekkel, akik így reagálnak. Az egyetlen esélyed arra, hogy egyensúlyt teremts ilyenkor, ha képes vagy menedzselni a felmerült konfliktust.

Az első lépése a konfliktus menedzselésének a következő: Meg kell értened, hogy a konfliktus önmagában nem a sátántól való gonosz, hanem egy elkerülhetetlen és potenciálisan pozitív jelenség. Mielőtt ezt értettem volna a viselkedésem hűen tükrözte a társadalmunkra széles körben jellemző viselkedést. Mivel azt feltételezzük, hogy egy „jó” kapcsolat, párkapcsolat mindig konfliktus mentes, vonakodunk attól hogy világosan felállítsuk a határokat, természetesen azért, hogy elkerüljük a konfliktust, ami ahhoz vezet, hogy visszahúzódunk, vagy ha már elviselhetetlen a nyomás, kirobbanunk.

Amikor helyesen kezeled a konfliktust, a végén mindketten jobban érzitek magatokat, mint előtte. A helyes konfliktuskezeléshez adok most pár tippet:

Fektessétek le előre a szabályokat:

Amikor mindketten nyugodtak vagytok átbeszélhetitek, hogy milyen szabályok mentén fogjátok a konfliktust átbeszélni. Például: „ nem sértegethetitek egymást”, „nem fenyegetőzhettek”, „kizárólag érzéseket fejeztek ki (tehetetlennek/ szomorúnak/ megsértve/ lealacsonyítva/ kiközösítve érzem magam)”. Ezek a szabályok arra kényszerítenek, hogy a lényegre, az érzéseitekre koncentráljatok.

Konfliktus kezelés2Legyen egy stratégiád.

1. lépés: Engedd ki a forróságot a fejedből, higgadj le. A konfliktus megjelenésekor nagy valószínűséggel a harag megjelenik. A harag nagyon erős harci hangulatot teremt benned, de ezt az energiát ne használd konfliktuskezelésre. Természetesen kiadhatod magadból, de tudd, hogy ez az állapot nem kedvez  a tárgyalásnak. Fontos tehát hogy megvárd, amíg lehiggadsz.

2. lépés: Mondd el tisztán és érthetően a másiknak hogy mi bánt. Ez az információ legyen nagyon pontos, precíz.  Ahelyett hogy azt mondanád: „ Nem tartod tiszteletben a véleményemet”, inkább úgy kéne fogalmaznod, hogy: „ Amikor a múltkori baráti összejövetelen kifejtettem a véleményemet te azt mondtad, hogy ’Nem gondolhatod komolyan’ és elkezdted kifejteni a többieknek hogy szerinted milyen a dolgok valódi állása – mintha jobban tudnád, mint én! Megalázottnak éreztem magam és nagyon mérges voltam.”

3. lépés: Magyarázd el tisztán és érthetően mire van szükséged ahhoz hogy jobban érezd magad. Ez a legfontosabb lépése a konfliktuskezelésnek. Ilyenkor felvállalod a felelősségét annak hogy megmutasd a másik embernek hogy mire van szükséged. Ebben az esetben is lényeges a pontos megfogalmazás, pl: „Következő alkalommal, amikor más véleményen vagy, nyugodtan mond meg vagy kérj meg hogy magyarázzam meg az álláspontomat, de ne mond meg hogy mit gondolhatok vagy mit nem, főleg mások előtt.”

4. lépés: Magyarázd meg milyen következményekkel jár ha nem tartja tiszteletben a kérésed. Ha a másik személy nem akarja elfogadni a feltételeket magyarázd el hogy „ha a továbbiakban is a beszélgetésekben megpróbálsz lenyomni, ott helyben konfrontálódok veled, függetlenül attól hogy ki van jelen, majd otthagylak”. Fontos hogy a következmények logikusak és természetesek legyenek.(például ha valaki részegen akar vezetni nem érdemes hisztérikusan üvöltöznöd vele, inkább vedd el az autója kulcsát). Ne túlozd el a fenyegetéseket, de légy következetes.

Amikor elkezded gyakorolni ennek az igazságos harcnak az alapszabályait, észre fogod venni, hogy paradox módon, egyre ritkábban kerülsz konfliktushelyzetbe.

Kategória: Partnerkapcsolatban, Stressz, Stressz Címke: , . Link: permalink.