Tudatos Teremtés Program

Ha eddig kudarcba fulladt nálad a vonzás törvényének a működtetése és már kifogytál az ötletekből, ha úgy érzed segítségre van szükséged életed átalakításához, bármely területen, akkor jó helyen jársz.

Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy taníthatom az Univerzum törvényeit.

Olyan emberekkel dolgozom, akikben él egy belső tudatosság hogy életük alakulásáért, körülményeikért felelősek, vállalják a felelősséget azért amit magukhoz vonzzanak az életben és meggyőződésük, hogy bármi lehetséges ha az elme, szellem erejét megismerik és lendületbe hozzák.

Csak azt tanítom amit én is a saját életem iskolájában elsajátítottam, kipróbáltam, megtanultam de hát „ a jó pap is holtig tanul” mondást a saját életemben is alkalmazom. Folyamatosan figyelek arra amire az élet tanít.

Kineziológusként dolgozva számtalanszar tapasztaltam jótékony hatását annak amikor az ember felszabadul a korlátozó hiedelmei terhe alól, amikor feloldódnak benne az érzelmi blokkokat.

Munkám során sokszor azonban úgy éreztem, hogy valami még hiányzott, aztán rájöttem a problémára. Az emberek többsége nem tudja működtetni az univerzális törvényeket. A Titok film megjelenése után a Vonzás Törvényének fogalma ismertté vált, de felületesen. A film csak egy szeletét mutatta be a teljes igazságnak. Egy nagy szeletét, de mégiscsak részlegesen. A hiányzó részek nélkül viszont nem vagyunk képesek rendszeres sikereket elérni és hát természetesen bosszantó amikor nem értjük miért működik csak néha ez a törvény az életünkbe.

Kineziológiai oldásaim során rendszeresen szóba került a vonzás törvénye és annak alkalmazása, de sajnos a rendelkezésünkre álló idő nem tette lehetővé hogy elmélyedjünk benne, pedig égető szükség lett volna rá. Ezért dolgoztam ki ezt a programot amiről most olvasol. A kettő együtt varázslatosan működik.

Általában olyan emberekkel dolgozom akikben van elég bátorság hogy céljaik, álmaik után eredjenek. Vágynak arra hogy a bennük szunnyadó lehetőségeket kiaknázzák, hogy rátaláljanak hatalmas belső erejükre, hogy egy magasabb fokozatra kapcsoljanak. Hajlandók tenni céljuk elérése érdekében és meghallani úgy a pozitív mint az esetlegesen negatív visszajelzéseket, hajlandók új dolgokat kipróbálni, hajlandók életüket egy magasabb szintre emelni és hajlandók néha kényelmetlenül érezni magukat amikor kilépnek a komfortzónájukból. Ez nem azt jelenti hogy egyszerre mély vízben találják magukat a megfelelő felkészülés nélkül, hanem azt hogy tudatában vannak hogy gondolataikkal, érzéseikkel, hiedelmeikkel képesek átvenni az irányítást bármilyen szituációban és akkor a víz felszínén maradnak.

Hogyan dolgozunk együtt?

Általában havonta egyszer személyesen is találkozunk 1-1,5 órára:

–         feltérképezzük céljaidat

–         kidolgozzuk a stratégiai tervet (mentális, spirituális, fizikai síkon) célod megvalósítása érdekében és

–         feltérképezzük az akadályokat amelyek utadat állják a jelenben.

–         Kineziológiával oldjuk a benned felhalmozódott negatív érzelmi töltéseket, blokkokat, korlátozó hiedelmeket.

Ezenkívül hetente vagy kéthetente skypeon beszélünk 30-40 percet. Ez a beszélgetés az alábbiakra fókuszál:

–         felmerülő problémák kezelése

–         elért eredmények

–         különböző technikákkal lendületet adunk a vonzás törvényének

–         megtanítalak különböző stresszoldó módszerekre.

Ha nem megoldható számodra a skypeos, internetes beszélgetés vagy ragaszkodsz a személyes találkozáshoz, akkor természetesen ez is megoldható.

Árak:

–         10.000 ft:  a személyes találkozások esetében, amelyek kb 60-90 percesek és magukba foglalják a kineziológiai oldást is.

–         3000 ft: heti skypeos megbeszélések. Ezek időtartama kb 30 perc, vagy 4000 ft: személyes találkozás igénye esetén.

A minimum elköteleződés a Tudatos Teremtés Programban minimum 3 hónap.

Tartalma:

–         Havonta 1 személyes találkozó (60-90 perc)

–         Hetente v. kéthetente (igény szerint) skypeos (vagy személyes) megbeszélés (30 perc).

Ha bővebben szeretnél olvasni a Tudatos Teremtés Programról itt megteheted.

http://valasztasereje.hu/ebreszd-fel-a-benned-szunnyado-tudatos-teremto-erot

Ezenkívül javaslom hogy kezdő lökésként iratkozz fel a Tudatos Teremtés Alapok ingyenes hírlevél sorozatra itt:

Név: *
Email: *