Gondoltad volna? 4. rész

ElmeKineziológiai oldásaim során nagyon gyakran előfordul, hogy a beszélgetésünk középpontjába elménk erejével kapcsolatos téma kerül. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az emberek megértsék milyen hatalmas erő lakozik bennük, erő amelyet nem használnak egyáltalán, erő amely simán meg tudja változtatni az életüket, jelenlegi körülményeiktől teljesen függetlenül.

A minket körülvevő fizikai világ energia részecskék rezgéséből épül fel. Minden fizikai tárgy alapvetően energia. Az érzelmeid is rezgésben lévő energia. A gondolataid is rezgésben levő energia. Ez nem pusztán egy bizonyításra váró feltételezés. A kvantumfizikusaink ezt már bizonyították. Miért fontos ez számunkra? Azért mert mára tudományosan bizonyítást nyert, hogy pusztán a gondolataid segítségével, az elméd erejével képes vagy megváltoztatni a körülményeidet. Ez az a titok amiről annyian beszélnek.

Ha ez ilyen egyszerű akkor miért él annyi ember nélkülözésben? Azért mert az emberek többsége úgy éli az életét, hogy nem figyel a gondolataira, nem ismeri hogyan működik az elméje, mitől fél, mitől bujkál, milyen belső dialógusa van, mi az amit félresöpör. Az ember az ideje legnagyobb részét evéssel, munkával, beszélgetésekkel, aggódással, reménykedéssel, tervezéssel, szeretkezéssel, vásárlással, játszással tölti és gyakorlatilag egy pillanatig sem figyel fel arra hogy hogyan is gondolkodik. Ez rendkívül sajnálatos mert így a legfontosabb és legerősebb erőről nem vesz tudomást.

Elméd erejének a fókuszálásával, mentális fókusszal a gondolataid célod elérésének szolgálatába állíthatod. Egyszerűen fogalmazva azt mondhatnánk, hogy amire fókuszálsz azt megteremted. Ha a sikerre fókuszálsz, sikert teremtesz. Ha a bukásra fókuszálsz bukást teremtesz.

Nagyon fontos hogy megértsd elméd működésének törvényszerűségeit, mert csak így leszel képes a javadra működtetni azt. A gondolataid az első, legfontosabb kreatív erők az életedben. Használd őket tudatosan és amilyen gyakran csak tudod és teljesen új lehetőségek jelennek meg az életedben.

Ha új életet szeretnél másként kell használnod az elmédet.

gondolat, valóságHa változtatni szeretnél életed valamely területén, elsősorban fel kell térképezned az okokat amiért jelenleg ott tartasz ahol tartasz. Az okok többsége a mindennapi gondolataidban rejlenek, abban ahogyan az elmédet használod nap mint nap. Az elménk képtelen arra hogy egyszerre negatív és pozitív gondolatokat is képezzen ugyanazon  pillanatban. Az egyik vagy a másik dominálni fogja az elmédet. Az elménk a szokások rabja, tehát a mi felelősségünk az hogy szokásunkká tegyük a pozitív érzelmeket, gondolatokat.

Ahhoz hogy a körülményeinket, a külső világunkat megváltoztassuk, elsősorban a belső világunkat kell rendbe tennünk. Az emberek többsége megpróbálja ezt a lépést kihagyni. Próbálnak változtatni a külső körülményeken úgy hogy elkezdenek a körülményeiken dolgozni. Ez egy meddő, terméketlen próbálkozás, teljesen értelmetlen energiát pazarolni rá. Legjobb esetben is pusztán átmeneti sikereket lehet elérni, hacsak nem társul hozzá a gondolatok, hiedelmek megváltoztatása.

Ha egyszer felismered ezt az igazságot, kristálytiszta lesz előtted hogy mit kell tenned. Tanítsd arra tudatos elmédet hogy sikerre, boldogságra, bőségre, egészségre gondoljon, gyomláld ki elmédből a negatív gondolatokat, a félelmet, az aggódást. Bizonyosodj meg arról, hogy csak olyasmit forgatsz az elmédben amit szívesen meg is tapasztalnál az életedben.

A víz mindig annak a tartálynak az alakját veszi fel amiben éppen van, legyen az egy pohár, kaspó vagy folyómeder. Ehhez hasonlóan működik az elméd: olyan életet hoz létre számodra amilyenek a mindennapi gondolataid. Ennek alapján alakul az embereknek a sorsa. Az új életet az új gondolat hozza létre.

A következő levelem gyakorlatiasabb hangvételű lesz és elmondom, hogy miként tudod elmédet saját szolgálatodba állítani.

Addig is javaslom nézd meg Domján László előadását. Akkor is érdemes végighallgatnod ha nem vagy hitelkárosult.

Kategória: Gondoltad volna? Címke: . Link: permalink.