Ha inkább olvasni szeretnéd:
Ha még nem voltál BodyTalk oldáson, elmondanék pár érdekes információt, amit érdemes tudnod az oldás előtt. Ez a módszer a kiegyensúlyozást illetően nem hasonlít egyetlen más módszerre sem. Érdemes a honlapomon olvasgatni még róla , de itt is elmondok pár információt, ami segít ráhangolódni az oldásra.
A hagyományos nyugati orvoslásban sajnos már jó ideje az un. protokolok szerint kezelnek az orvosok. Nem térhetnek el tőle, még ha szeretnének sem. Ez azt jelenti, hogy egy adott tünetegyüttest ugyanúgy kezelnek, függetlenül attól hogy kiről van szó. Valahol, valaki kitalálta, hogy egy adott tünetre milyen gyógyszert/gyógyszereket kell felírni, ezt leírta a nagykönyvbe és minden orvosra kötelezővé tette. Tehát ha ezer embernek ugyanaz a tünete, akkor mind az ezer ugyanazt a kezelést kapja.
A bodytalk kezelés nem tüneti kezelés. Az embernek itt egy teljesen személyre szabott élményben van része. A BodyTalk kezelés során feltérképezzük, hogy milyen egyedi egyensúlyhiányok, kibillenések okozzák például a fejfájást. Egy fejfájásnak több száz oka is lehet. A stressz például egy a sok közül. A stressznek pedig több ezer oka is lehet. Tehát egy fejfájás igencsak sok kombináció eredménye. Akkor tehát miért kezelnénk ugyanúgy mindenkit?
A BodyTalk oldás során elbeszélgetünk az ember tüneteit, problémáit illetően, ezek után kényelmesen felfekszik egy masszázságyra, de ha bármilyen oknál fogva fájdalmas a hanyatt fekvés, akkor ülve is tesztelhetünk. Először kalibrálni fogom az izomválaszt, hogy tiszta válaszokat kapjak a kérdésfeltevéskor. Ezután elkezdődik a tesztelés. Megpróbálom feltérképezni, hogy a probléma mögött milyen rejtett összefüggések, kommunikációs problémák, energetikai egyensúlyhiányok állnak. Ehhez egy térképet használok, amely elvezet a probléma gyökeréhez és a különböző összefüggésekhez a prioritásokon keresztül.
A prioritás egy nagyon fontos fogalom a BodyTalkban. A test pontosan tudja, hogy milyen egymásutániságban tudja feloldani az összekúszálódott szálakat biztonságosan.
Mondok egy banális példát.
Májprobléma esetén nem biztos, hogy egyből a máj méregtelenítési folyamatait kell megerősíteni. Ellenőrizni kell előtte hogy a vastagbél rendesen teszi-e a dolgát, hiszen ha beindul a méregtelenítés és a vastagbélben elakad, akkor visszamérgezzük magunkat és akár még komolyabb tüneteink lehetnek mint előtte.
BodyTalk oldás során viszont a test egy olyan módot keres a probléma megoldására, ami biztonságos számára. Lehet, hogy a klienssel először az elengedésen kell dolgozni (ami egy vastagbél probléma) és csak utána térhetünk rá a méregtelenítésre.
A testnek komplex pszichológiája van, néha hosszabb időbe telik kibogozni az összekúszálódott szálakat és néha egy problémának több gyökere is lehet.
Két ember tüneteiben lehetnek hasonlóságok, de amikor leásunk a gyökerekhez ott jelentős különbözőségek vannak. Két különböző embert lehetetlen ugyanúgy kezelni. Elképzelhető hogy egy embernek egyetlen oldás is elegendő, másnak talán több alkalomra lesz szüksége a különböző rétegek feltárása miatt.
A BodyTalk azt is érzékeli, ha esetleg önszabotáló programok futnak a háttérben, amelyek miatt a test-elme ellenáll a gyógyulásnak és azt is kiegyensúlyozza.
Az oldás során előfordulhat, hogy elhangzanak olyan összefüggések, mondatok, amelyeket a kliens nem tud hova tenni, nem érti, hogyan kapcsolódhat ez a problémájához. Ez azért van, mert az elménk 90%-a tudat alatt fut. Sok mindennek nem vagyunk tudatában. Sajnos ez a 90% okozza konfliktusaink, problémáink, betegségeink legnagyobb részét. A BodyTalk tehát egy hatalmas előnyhöz juttat, hiszen a teljes test-elmét kezeli.
Előfordulhat, hogy azért is fura összefüggések jelennek meg az oldás során, mert a BodyTalk a kínai gyógyászat összefüggéseit is használja, vagyis a meridiánokat. Mondok egy példát: a kínai gyógyászatban a szemet gyakorta összekötik a máj állapotával, vagyis a máj állapota tükröződhet a szemben, annak betegségeiben. A hagyományos orvoslásban, amihez mi itt Európában szoktunk, a szemnek semmi köze nincsen a májhoz és annak működéséhez. Ugyanez elmondható a vesék és a térd kapcsolatáról.
A kínai gyógyászat mellett az Ayurvédikus gyógyászati elemek is jelen vannak, ami szintén teljesen szokatlan összefüggésekre világit rá a test-elmében.
Miután feltérképeztük a probléma gyökerét, kibogoztunk egy szálat a sokból, a kiegyensúlyozás enyhe érintés és kopogtatás útján valósul meg. Megkopogtatjuk a fejtetőt, mellkast és a köldök környékét. Ez a kopogtatás gyakorlatilag egy statikus hullámot indít el, ami a fejen alkalmazva arra serkenti a testelmét, hogy alkalmazza a korrekciót. A mellkas és köldök tájékán a kopogtatás arra serkenti a szívenergiát, hogy mentse le a változtatásokat.
A BodyTalk rendszer kidolgozója a jelenleg tudományosnak tekintett módszerekkel is ellenőrizte, hogy hogyan reagál a test-elme a kiegyensúlyozás alkalmával. A kezelés során rákötöttek embereket EEG (elektroenkefalogram) gépre, amely olyan mérőeszköz, mely az idegsejtek elektromos aktivitásának regisztrálására szolgál, és megnézték hogyan reagál az agy a BodyTalk oldás folyamán a kopogtatásra. A gép egyértelműen kiugró aktivitást jelzett, vagyis érzékelhető volt, hogy az agy igencsak dolgozik valamin. Ha csak egyszerűen kopogtatták az agyféltekéket anélkül, hogy valamilyen cél, téma lett volna meghatározva a gép nem jelzett semmit.
Az agy irányító szerepével kapcsolatosan nem mondunk újat, ezzel mindenki egyetért. Ami viszont újdonság, furcsaság, az a szív energetikai szerepe a testben. A szív elektromágneses tere 100x nagyobb az agy elektromágneses terénél és a testtől távol is mérni tudjuk a jelenlétét. A szív nem csak a vér keringetésében vesz részt, hanem az energiánk mozgatásában is. Ebben az energetikai hálóba kódolva van a személyiségünk, a hiedelemrendszereink. Amikor tehát a szív környékét kopogtatjuk akkor változást indukálunk ezeken a területeken és rögzítjük a változtatásokat. Olyan, mint amikor a számítógép menti a merevlemezre a munkánkat. A változás egyszerre zajlik a fizikai, érzelmi, mentális, spirituális szinteken, pontosabban ezeket a szinteket nem kezeli külön, hanem egy egységben.
A BodyTalkban nagy hangsúlyt kap a hiedelemrendszerek oldása. Amikor változik a hiedelemrendszer, változik az ember gondolkodásmódja, az ahogyan érzékeli a világot.
Tudósaink nem igen találtak magyarázatot arra, hogy hogyan lehetséges az, hogy a testben a sejtek teljesen lecserélődnek bizonyos időközönként, vagyis a test teljesen megújul, mégis a betegségek megmaradnak. A magyarázat a hiedelemrendszerben van. Ő az, aki emlékezteti az új sejtet, hogy ne felejtkezzen el a test megszokott tüneteiről.
Az oldás folyamán végig elmagyarázom, hogy milyen változtatásokat kért a test, milyen összefüggésekre bukkantam. Lehet kérdéseket feltenni, benyomásokat megbeszélni. Egy oldás körülbelül 45-60 perces időtartamot igényel a beszélgetéssel együtt.
és ne feled:
Minden problémánk tudatunk kivetülése és egy álcázott lehetőség életed jobbra fordítására.
Ha további információra lenne szükséged a BodyTalkról, kattints ide.